Menü Bezárás

Bárkivel előfordulhat, hogy valamilyen oknál fogva félbe kell hagynia a vállalkozását, mert olyan problémákba ütközik, amelyek megnehezítik a cég további működését.

Ebben az esetben nem muszáj az azonnali megszüntetés mellett dönteni, elvégre van arra is lehetőség, hogy szüneteltesse az egyéni vállalkozását.

Régebben erre 5 évig volt lehetőség, azonban 2017. január 1-től csak 2 év áll rendelkezésünkre.

Amennyiben a vállalkozó ebben az időintervallumban nem jelzi, hogy újrakezdi a tevékenységet akkor a határidőt követően a vállalkozása automatikusan megszűnik.

Ha van ügyfélkapunk akkor egy webes felület segítségével könnyedén be lehet jelenteni a vállalkozás szüneteltetésének igényét.

A vállalkozás szüneteltetésének bejelentését követő naptól fog élni a kérvény.

Azt fontos kiemelni, hogy minimum 1 hónapig fenn kell tartani a szüneteltetést, illetve ha KATA-s adózásról van szó, akkor amennyiben a hónap felétől indítjuk a vállalkozás szüneteltetését, akkor a bejelentés hónapjában, az adókötelezettség alól még nem mentesülünk.

Bejelentési kötelezettség

Mind a szüneteltetést, mind az újraindítást jelezni kell a Belügyminisztérium felé, ezért ezt külön már nem kell jelenteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mivel ez a két hivatal kapcsolatot tart egymással.

A NAV felé tehát nincs tennivalók, viszont a Belügyminisztériumon kívül még bejelentést kell tenni a helyi önkormányzatok számára is, pontosabban a vállalkozás székhelyének megjelölt helység önkormányzata felé.

Arra, hogy ezt megtegyük 15 nap áll a rendelkezésünkre.

Ilyenkor azoknak a vállalkozásoknak van egy kicsit könnyebb dolga, akik budapesti székhellyel rendelkeznek, mivel nekik elég csak ellenőrizni a rendszerben, hogy a szüneteltetés bejelentése ténylegesen megtörtént-e.

Betegbiztosítás a szüneteltetés alatt? Hogyan működik?

A felvetés teljesen helyénvaló, elvégre az adók fizetése alól mentesülünk a szüneteltetés időszakában, így ebből adódóan az egészségbiztosítási járulékot sem kell fizetni.

Azonban, amennyiben a szüneteltetés ideje alatt is szeretnénk, hogy egészségügyi közellátásban részesüljünk, de nem vagyunk rá jogosultak más jogcímen, például nincs más bejelentett alkalmazotti jogviszonyunk, akkor fizetni kell továbbra is ennek a járulékát.

  1. január 1-től ennek az összege 8000 Ft 1 hónapra.

Fizetési mód és bejelentési kötelezettségek

Fizetési mód és bejelentési kötelezettségek

Az egészségbiztosítási járulék fizetési kötelezettsége ugyanúgy működik, mint más tételes adók esetén.

Tehát, abban a hónapban, amikor nem fizetünk tételes adót, akkor nem rendelkezünk egészségügyi biztosítással sem, ezért arra a hónapra fizetni kell.

Arra figyelni kell, hogy ezt jelezzük a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, egy 21T1011-es nyomtatvány benyújtásával.

Ezeknek a járulékoknak fizetése alól csak abban az esetben tudunk mentesülni, ha a vállalkozásunk szüneteltetése alatt be vagyunk jelentve álláskeresőként, és így az álláskeresési járadékra jogosultakká válunk.

Ha bármilyen kérdés felmerül Önben a vállalkozás szüneteltetésével kapcsolatban, vagy esetleg szeretne többet megtudni a cégalapításról, cégmódosításról, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot, és mi örömmel válaszolunk kérdéseire!

TÁRCSÁZOM