Manapság egyre elterjedtebbek az ún. startup cégek, és ez alól Magyarország sem kivétel.
És ami még lényegesebb, hogy nemcsak terjednek, hanem még sikeresek is!
A Budapesten lévő startup vállalkozásokat nagyjából 200 milliárd forintot meghaladó értékre becsülik – legalábbis egy nem régiben készített statisztikai elemzés alapján.
Ehhez többek között az is hozzájárul, hogy a különböző programok, valamint az állami szerepvállalás és a többféle pályázati lehetőség jelentős támogatást biztosított a startup cégeknek.
Magyarország és a startup cégek
Az elmúlt néhány évben a kezdő vállalkozások tekintetében Budapest az élre került az előre törő városok között.
A magyar startup vállalkozások kiemelkedőnek számítanak nemzetközi körökben is a mesterséges intelligencia, valamint a pénzügyi területen is.
Azért is biztosítanak a startupoknak jelentős támogatásokat és többféle programot, mert nagy szerepük volt a magyar gazdaság újraindításában.
Mára a magyarországi startup vállalkozások száma meghaladta az 1000-et, a dolgozóik száma pedig átlépte a 25.000 főt.
Köszönhetően annak, hogy az állam jelentősen támogatta a startup cégeket, azok számottevő sikereket értek el.
Ilyen volt például egy 2021-es projekt, amelyet 10 milliárd forinttal a Széchenyi Alap segítségével finanszíroztak, amit akcelerátorok, befektetők és inkubátorházak megsegítésére osztottak ki.
Így a kezdő startup cégek, a befektetéseknek köszönhetően, szakmai és anyagi hozzájárulást is kaptak az elinduláshoz.
A startup vállalkozásokat támogató egyéb kezdeményezések
A kezdő startup vállalkozásokat segítő támogatásokon kívül vannak olyan kezdeményezések is, amelyek a már növekvő stádiumban lévő cégeknek szólnak, akik már túljutottak a kezdeti szakaszokon.
Az ilyen típusú támogatások célja, hogy a további előre haladásokat segítse azoknál a startup cégeknél, akik már fejlődő, jól működő tendenciát mutatnak.
És mindezek mellett egyre több egyéb lehetőség válik elérhetővé a magyar startup cégek számára, amelyek révén támogatást szerezhetnek.
A közelmúltban Las Vegasban megszervezett (az NPUT Program és az Express Innovation Agency) Consumer Electronics Show-n (CES) volt lehetősége részt venni 12 feltörekvő magyar startup vállalkozásnak is.
Az eredmények magukért beszélnek
Ez a rendezvény olyan szempontból is hasznos volt, hogy szakmai programokon is részt lehetett venni utána, valamint volt lehetőség arra, hogy nemzetközi befektetőkkel találkozhassanak az érdeklődők.
A startup vállalkozások fejlődésének megsegítése a célja az Express Innovation Agency-nek, hogy támogassa a piaci értékesítés eléréséig a cégeket.
Indult még 2021 végén egy másik program is, amelyben részt vettek a visegrádi országok, valamint India és Sri Lanka is.
Ennél a programnál az volt a lényeg, hogy partnerséget alakítson ki az olyan startup cégek között, akik érintettek az egészségügyben és az indiai, valamint a Sri Lanka-i kórházak, egészségügyi központok és kereskedők között.
Ha cégalapításban van szüksége segítségre, ránk számíthat!
Bármilyen egyszerűnek is tűnik, azért a cégalapításban is találkozhatunk nem egy buktatóval.
Elég, ha hiányzik egy dokumentum, vagy valamilyen adat nem helyesen lett megadva.
Ennek elkerülése végett, bízza ránk a cégalapítással kapcsolatos adminisztratív feladatokat, és mi biztosítjuk az Ön számára a zökkenőmentes indulást!